EngAme - A nemzetközi felsőoktatás specialistája

2012. március 9., péntek

Továbbtanulás Dániában

Skandinávia egy érdekes fehér folt a továbbtanulási térképen. Itthon viszonylag keveset tudunk a skandináv országok felsőoktatási képzéseiről, pedig itt is számos lehetőség tárul a magyar jelentkezők elé. A mostani bejegyzésünk témája ezek egyike, Dánia lesz.


A Koppenhágai Egyetem főépülete (fotó: wikipedia)
A legendás skandináv jóléti és oktatási modellnek köszönhetően Dániában is meglehetősen magas az egyetemet végzettek aránya: az ország lakossága 5,5 millió fő, a felnőtt lakosság 80%-ának van középiskolai végzettsége, ezen belül kb 30% vett részt felsőoktatásban. Az országban állami fenntartással működik 5 egyetem, amely több képzési területen is ajánl képzéseket. További 7 specializálódik egy képzési ágra (például állatorvostudomány, mérnöki szakok).


Az alapkézések



Dániában az ország hivatalos nyelve mellett angolul is folynak egyetemi képzések (főként gazdasági területeken, de a más jellegű képzések listája is impozáns). A dán oktatás legfőbb jellemzője, hogy céltudatos és jól körülhatárolt: a képzések kialakítása lehetővé teszi a diákok számára, hogy már az alapképzést karriercéljaiknak megfelelően válasszák ki, attól függően, hogy gyors és biztos elhelyezkedésre, vagy hosszabb tanulmányokra és kutatói/doktori pályára vágynak. Ennek megfelelően választhatnak felsőfokú szakképzések és egyetemi alapképzések közül.



A szakképzések (Academy Profession degree) 4 félévig tartanak, többnyire alkalmazott tudást igénylő szakokkal (pl. kommunikáció, turizmus-vendéglátás). Az ilyen képzéseket indító intézmények rendszerint erős kapcsolatokkal rendelkeznek mind az üzleti, mind az ipari világgal, nemritkán a szak teljesítésének feltétele egy féléves gyakorlat valamelyik cégnél. Ezek nagyjából a magyar OKJ-s szintnek felelnek meg.


Az egyetemi szinten a tagolás tovább folytatódik, kétféle Bachelor diplomát különböztetnek meg, ezek közül az egyik a nálunk is bevett egyetemi BA vagy BSc (University Bachelor's degree), a már jól ismert 6 féléves képzésidővel, amely a későbbi mesterszak előkészítése. A tapasztalatok szerint ezzel közvetlenül is el lehet helyezkedni, azonban főleg elméletorientált, kutatásközpontú képzéseket találni ezen a szinten, amelyek az akadémiai karrierre készítenek fel (pl. bölcsészképzések).


A másik a szakmai BA vagy BSc (Professional Bachelor's degree), amely 6-9 féléves alapképzést biztosít. Ez valójában egy arany középút az elmélet és a gyakorlat között: alaposabb és gyakorlatiasabb tudást ad, mint egy AP, értékes szakmai gyakorlatokkal és tapasztalatokkal, és akár közvetlenül az alapképzés elvégzése után el lehet vele helyezkedni. Ilyen rendszerben képzik többek között a vállalkozókat, mérnököket, és ápolókat.


Posztgraduális képzések


Természetesen Dániában is vannak Bachelorokra épülő posztgraduális képzések. Ezek teljesen megegyeznek a bolognai rendszer felosztásainak és tulajdonképpen célkitűzéseik is egészen hasonlóak. A mesterképzés (Candidatus/Master's degree) 4 félévig tart és fő fókusza a későbbi karrier. Itt a komoly elméleti tudás számos alkalmazási lehetőséggel társul; ezt a kutatásközpontú megközelítés teszi lehetővé.
Erre a mesterképzésre épülhet egy doktori képzés (PhD), ami általában további 6 félévig (a doktori disszertáció leadásáig) tart. Azok az egyetemek, amik indítanak PhD kurzusokat, különösen felszereltek, mind könyvtárukat, mind laboratóriumaikat tekintve, hiszen a kutatómunka szerves része a képzésnek. Itt már a teljesítés feltétele az egyetemi tanítási gyakorlat is.

Egyetemek

Dánia oktatásának nívóját remekül példázza, hogy a topuniversities.com általános statisztikáiban két intézménye is az első százban szerepel, és a szakirányok szerinti bontásban is igen jó helyet foglalnak el a dán egyetemek. Politika és nemzetközi tanulmányok területén a Koppenhágai Egyetem a 34. helyen áll, és a legjobb száz közé további három dán egyetem is bekerült. Az orvosi egyetemek kétszázas listáján is négy intézményük található.

Dánia főbb egyetemei három város köré csoportosulnak. Ezek egyike természetesen a főváros, Koppenhága, ahol IT-től kezdve, üzleti managementen át designig rengeteg kurzust kínálnak. Itt található többek között a világszinten a top 50 egyetem közé tartozó Koppenhágai Egyetem, a szintén neves Coppenhagen Business School, és a Dán Királyi Szépművészeti Akadémia is. A másik fontos város Aarhus, ami szintén több nívós egyetemmel is büszkélkedhet. A legfontosabb, az Aarhusi egyetem több képzési ágban is jelen van: a jogi képzése világszinten a legjobb száz között van, és hasonlóan nívós képzést kínál építészet, business, vagy műszaki tudományok terén is. A két legnagyobb város után még mindenképp említést érdemel Lillebaelt, amely szintén több felsőoktatási létesítménynek ad otthont, többek között a University College Lillebaeltnek.


Aarhus


Élet Dániában

Kezdeném a jó hírrel: a dán felsőoktatás és a felsőoktatásba való jelentkezés is ingyenes EU állampolgároknak. Érdemes azért megjegyezni, hogy a mindennapi megélhetés meglehetősen borsos, Koppenhága például a 27. legdrágább város a világon. A költségekre havi szinten 5500 dán koronát kell számolni, ez körülbelül 250 000 forintnak felel meg. A szállással kapcsolatban érdemes akár már hónapokkal a kiutazás előtt intézkedni és körbeérdeklődni, mert általában félévkezdés környékén a nagyobb városokban már szinte lehetetlen szállást találni. A legtöbb egyetemnek vannak kollégiumai is, ennek érdemes utánakérdezni az egyes intézményeknél. Mivel a dán egy ritkán oktatott és tanult nyelv, kevesen is beszélik Dánia határain kívül, ezért aztán a dánok sem várják el, hogy hallgatóik bármiféle jártassággal rendelkezzenek ebben a nyelvben, viszont az egyetemek lelkesen hirdetnek ingyenes dán kurzusokat, ahonnan a tanulni vágyók egyetemi pályafutásuk alatt, a kint töltött több év során igen komoly szintre juthatnak el.



Reméljük, sikerült egy kis kedvet csinálnunk ehhez az EU-n belül is különleges országhoz. Ha külföldi továbbtanuláson gondolkozol, érdemes megcélozni Dániát, még ha nem is beszéled a dán nyelvet, hiszen a kint töltött évek a világszinten elismert képzések mellett remek lehetőséget nyújtanak egy új nyelv elsajátítására is. Ha most érettségizel, még mindig van lehetőséged a jelentkezésre: a határidő március 15. dél!
Ha további információkat szeretnél találni a dán felsőoktatásról, ezen az oldalon érdemes elindulni: www.studyindenmark.dk

Hamarosan egy Dániában mesterképzését végző diákunk élménybeszámolójával folytatjuk!






Ha gondolkozol rajta, hogy külföldi képzésre jelentkezz, és szeretnél többet megtudni a lehetőségeidről, gyere el Ingyenes Tájékoztató Előadásunkra, ahol fontos információkhoz juthatsz!